Eladás külföldre: kivitel, rendszám, felelősség

Magán az adásvételi szerződésen kevés változik: autót bárkinek eladhatsz, és a szerződés továbbra is két magánszemély közötti szerződés marad. Három gyakorlati pont változik: hogyan kerül el az autó, milyen papírokra van szüksége a vevőnek a saját országában, és mikor és hogyan szűnik meg az autó nevedre szóló forgalmi engedélye.

Ehhez jön egy negyedik, amely csak akkor tűnik fel, ha baj van: az igények érvényesítése országhatárokon át körülményes. Egy vita a környékbeli vevővel kellemetlen, egy másik országból érkezővel viszont gyakorlatilag reménytelen, ha nem nagy az összeg. Ezért a fizetés és a dokumentáció itt még fontosabb, mint máskor.

A legnagyobb különbség azonban nem a „belföld” és a „külföld” között van, hanem az „EU belső piacán belül” és a „vámhatáron át” között. Egy Németországból Ausztriába történő eladásra más vonatkozik, mint egy Svájcból Németországba történőre, és a különbség a vámáru-nyilatkozat.

Ha egy EU-tagállamból egy másik tagállamban élő vevőnek adsz el, nincs vámáru-nyilatkozat, és nincs vámjogi értelemben vett kivitel sem. Az autót átszállítják, nem exportálják. A gyakorlatban ez azt jelenti: nincs vámhivatal, nincs kiviteli kísérőokmány, nincs vámtarifaszám — csak adásvételi szerződés, papírok, és a kérdés, hogyan jut el az autó.

Adózási szempontból a magánértékesítés magánértékesítés marad: nem tüntetsz fel és nem fizetsz be áfát, mert nem vagy vállalkozó. A vevő a saját országában sem fizet ezután adót, amíg használt autóról van szó — ott csak a forgalomba helyezés díjait és illetékeit fizeti meg.

A kivétel neve „új közlekedési eszköz”, és szűkebb, mint amit a hétköznapi szóhasználat sejtet: a belső piac két küszöbértékkel határozza meg, az autó korával és a futásteljesítményével. Ha egy autó mindkettő alatt marad, a beszerzést a rendeltetési országban adóztatják, magánszemélyek közötti eladásnál is. Hogy az adott esetben milyen küszöbértékek érvényesek, azt a Bundeszentralamt für Steuern (a német szövetségi központi adóhivatal), illetve a rendeltetési ország adóhatósága adja meg.

Svájc nem tartozik az EU vámterületéhez. Az onnan egy EU-államba eladott autót kiviszik, a rendeltetési országban pedig behozzák — mindkét oldalon vámáru-nyilatkozattal. Svájci oldalon a Bundesamt für Zoll und Grenzsicherheit (a svájci szövetségi vám- és határbiztonsági hivatal) illetékes, a másik oldalon a behozatali ország vámhatósága.

Neked mint eladónak ez kevesebb munka, mint amilyennek hangzik, mert a behozatal költségei a vevőt terhelik, nem téged: a behozatali vámot, a behozatali áfát és az esetleges forgalomba helyezési illetékeket a rendeltetési országban az autó értéke alapján, országtól függően pedig a hengerűrtartalom, a tömeg vagy a CO₂-kibocsátás alapján is megállapítják. Az aktuális kulcsokat az adott vám- és adóhatóság közli, és ezek változnak — ezért itt nem szerepel szám.

Amihez hozzá tudsz járulni, az a dokumentum, amelyen ez a számítás alapul: egy rendes adásvételi szerződés árral, dátummal, járműazonosító számmal és mindkét fél címével. Egy alvázszám nélküli, kézzel írt cetli a rendeltetési ország vámhivatalának gondot okoz, a kérdések pedig a vevőnél landolnak, aki aztán téged keres meg velük.

A külföldi forgalomba helyezés ritkán bukik el az autón, annál gyakrabban egy hiányzó dokumentumon. Az alábbi papírokat kérik a forgalomba helyező hatóságok — ezek vagy megvannak neked, vagy némi előkészítéssel beszerezheted őket.

A papírok kérdését a vevő odautazása előtt tisztázd, ne az átadáskor. A COC-igazolás pótlása a gyártónál nagyjából heteket vesz igénybe, és az a vevő, aki háromszáz kilométert autózott, hogy aztán kiderüljön, hiányzik a döntő lap, vagy el sem viszi az autót, vagy újratárgyalja az árat.

Három út van, és a vevőnek mindhármat végig kell gondolnia az átadás előtt. A legegyszerűbb az utánfutó: nincs forgalomba helyezés, nincs biztosítási kérdés, nincs vita. A vevőnek pénzbe kerül, neked semmibe.

A második út a kiviteli rendszám. Németországban a forgalomba helyező hatóság határozott időre adja ki (Ausfuhrkennzeichen), az adott időszakra szóló biztosítás igazolása ellenében; Svájcban a vámrendszámok (Zollschilder) töltenek be hasonló szerepet. Mindkettő feltételekhez kötött, és mindkettőt a vevőnek kell kérelmeznie — általában személyesen, a forgalmi papírokkal a kezében.

A harmadik út a legkockázatosabb: a vevő a te rendszámoddal hajt el, és megígéri, hogy visszaküldi. Ez gyakran előfordul, és gyakran rosszul sül el. Amíg a rendszám a te nevedre szól, a biztosítási díj, az adó és minden szabálysértés is téged terhel — és egy másik országból sem a rendszámot, sem a pénzt nem kapod vissza.

A forgalomból való kivonással ér véget, nem az átadással. Ezt a mondatot külföldre történő eladásnál érdemes kétszer elolvasni, mert a vevő — a belföldi eladással ellentétben — egyáltalán nem a te hatóságodnál íratja át az autót: a saját országában helyezi forgalomba, és a te hatóságod erről talán soha nem értesül.

Ezért a határon átnyúló eladás az az eset, amikor az átadás előtti forgalomból kivonás szinte mindig megéri. Leadod a rendszámot, a vevő utánfutót vagy kiviteli rendszámot szervez, és abban a pillanatban, amikor elhajt, már semmi közöd az autóhoz.

Ha kivételesen forgalomban lévő autót adsz át, akkor tegyél eladási bejelentést a forgalomba helyező hatóságnál, még aznap értesítsd a biztosítót, és legyen a kezedben a vevő személyi igazolványának másolata. Németországban a Veräusserungsanzeige (az eladás bejelentése) az az eszköz, amely kiveszi a nevedet az ügyből; Svájcban ehhez a rendszámtáblák leadása vezet.

A szabályok ugyanazok, mint belföldön, csak nagyobb az időnyomás, mert a vevő messziről jött, és haza akar indulni. Sok csalási kísérlet éppen erre a külföldi szálra épít: a távolság indokokat szül arra, miért nem megy valami azonnal.

A gyakorlatban: az egységes európai pénzforgalmi övezeten belül a fizetés euróban, hagyományos vagy azonnali átutalásként történik, és az azonnali átutalás teszi egyáltalán lehetővé egy szombat délutáni átadást. A nem euróövezeti országokból érkező fizetések tovább tartanak, és díjjal járnak; aki ilyet jelez előre, annak már a találkozó előtt el kell indítania, nem közben.

És mint mindenhol, egyetlen mondaton múlik minden: kulcsot és papírokat csak akkor adj át, ha a teljes összeg véglegesen a számládon van, a saját banki alkalmazásodban ellenőrizve. A Carvexia nem bonyolít le fizetést, és nem tart letétben pénzt — közted és egy másik országból érkező vevő között nincs senki, aki beugorhatna.

A szerződést olyan nyelven írd meg, amelyet mindketten értetek, és ha nincs ilyen közös nyelv, akkor kétnyelvű változatban, egymás mellett. Az a szerződés, amelyet az egyik fél nem olvasott el, mert nem tudta elolvasni, minden vitában a leggyengébb pont — és erre biztosan hivatkozni fognak.

Tartalmilag a szokásos pontok mellé három új kerül: a vevő teljes külföldi címe a személyi igazolványa számával, annak rögzítése, hogyan hagyja el az autó az országot, és a vevő kifejezett kötelezettségvállalása, hogy a saját országában forgalomba helyezi az autót, és ezt igazolja neked. Az utolsó pont egyetlen mondatodba kerül, és kétes esetben hónapokat spórolhat meg neked.

A szavatosság kizárását ugyanúgy vedd fel, mint bármely más magánértékesítésnél, az ismert két korláttal: az ismeretlen hibákra vonatkozik, nem az elhallgatottakra, és nem véd azokkal a tulajdonságokkal szemben, amelyeket kifejezetten vállaltál. Hogy melyik jog alkalmazandó a szerződésre, határon átnyúló eladásoknál vitatott lehet — ez is egy ok arra, hogy az ügyletet úgy alakítsd, hogy az átadás után már ne maradjon mit tisztázni.